Az MSZP a közfoglalkoztatási programot kritizálja

2010. november 22. 13:38

Nem támogatja a tervezett közfoglalkoztatási programot az MSZP. A párt ugyanakkor huszonegymilliárd forinttal megemelné a költségvetésből a programra szánt keretet.

2010. november 22. 13:38

Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke szerint a tervezett nemzeti közfoglalkoztatási program több szempontból is problematikus. A kormányváltás előtt az Út a munkához és más programok finanszírozásra 120-140 milliárd fordítottak. A jövő évi költségvetésben előbb 86 milliárd forint, végül csak 64 milliárd forint lett előirányozva.

A politikus közölte: az Út a munkához program eljutott a leghátrányosabb térségekbe is, és elérte a leghátrányosabb helyzetben lévőket is. Szerinte a program csak azon embereknek ad lehetőséget, akik értéket teremtenek és az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedhetnek. Hozzátette: a leghátrányosabb észak-kelet-magyarországi térségben sokan nem tudnak megfelelni ennek a kritériumoknak.

Gúr úgy véli, hogy ha az állam nem ad szociális biztonságot az ezekben térségekben élő hátrányos helyzetűeknek, akkor esélyük sincs arra, hogy a munka világához közelebb kerülhessenek, lényegében kirekesztetté válnak, s a mélyszegénységből sem tudnak kitörni. Éppen ezért a tervezett nemzeti közfoglalkoztatási programot nem támogatja. Ugyanakkor hozzátette: módosító javaslatot terjesztettek be a költségvetés ezen fejezetéhez, és 21 milliárd forinttal javasolják megemelni a program keretét, amelynek révén több tízezer ember juthatna munkához.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drieno
2010. november 22. 16:41
mintha ők bármit tettek volna azokért az emberekért az elmúlt 8 évben....
baltazár
2010. november 22. 15:29
azt elárulták már hogy miből? vagy azt mindig orbánvittornak kell megmondania?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!